Implantátumos megoldások

ESETBEMUTATÁS, melynek során átlátható, hogy mennyire fontos is egy jó teammunka.

Beáta esete egy nagyon érdekes kihívásokban gazdag szituáció volt. Az első találkozásunkkor a mellékelt kép fogadott. A páciens jogos és érthető igénye volt, hogy szeretett volna egy szép esztétikus mosolyt. A két kép szakavatott szemeknek sokat elárul.

Kiindulási állapot - Mélyharapás

Látható, hogy a jobb oldalon egy ideiglenes pótlása van, a fogai le vannak kopva, mivel nem volt rágófoga, ami tartotta volna a harapását.

Ezért akaratlanul is arra kényszerült, hogy az elülső fogaival őrölje meg a falatot, így olyan fogakat használva a rágásra, amelyek nem erre lettek kitalálva, így érthető, hogy miért koptak el a fogak.

 


Kiindulási állapot - Élharapásban

Hosszas tervezés, szájsebész kollégával történt konzultáció után megszületett a kezelési terv.

A pácienssel közösen úgy döntöttünk és orvosilag is ez volt indokolt, hogy kapjon egy hosszútávú ideiglenes megoldást, amellyel az összeesett harapását megemeljük, így hozzászoktatva az izületi fejecseket a megemelt harapásra. Minderre két okból volt szükség:

  1.  Közelítsünk a korábbi eredeti anatómiai viszonyokhoz.
  2.  Az új pótlás alakja és formája elférjen a két állcsont között.

 


Az elkészült hosszútávú ideiglenes pótlás

Az eltelt várakozási idő után, elkezdtük elkészíteni a végleges alsó felső pótlást, melynek során az alsó fogakat is lepreparáltuk. A fogak preparálásához egy speciális preparálási technikát használtam, melyet vállas preparálásnak hívnak.

Ez az egyik olyan napjainkban sokat használt technika, amellyel el lehet érni egy esztétikus és egészséges ínyviszonyt.

 


Előkészített alsó és felső fogív

A mellékelt fotókon a lepreparált fogak láthatóak. Ez az ülés volt talán a leghosszabb a páciens számára, mert sok fogat kellet előkészíteni, a harapási magasságot is át kellett vinni a technikus számára... Ekkor döntöttük el, hogy a páciens milyen fogformát és milyen színt szeretne, hiszen egy ilyen nagy volumenű átalakítás során lehetőség van nem csak a fogak színének, hanem karakterisztikájának a módosítására is.

Fontos megjegyezni, hogy a páciens egyik ülés  végeztével sem  hagyta el a rendelőt úgy, hogy ideiglenes koronák és hidak ne kerültek volna a szájába.

 

 


Az elkészült végleges pótlás

A preparációs ülést követően már felgyorsultak az események, mert egy héttel a lenyomat elkészítése után már el is készült a pótlás fém váza, melyet szájba próbálva, tökéletes széli zárást tapasztaltam.

Páciensünk már másfél éve küzdött a fogaival, kereste a megoldást mikor végül találkozott a rendelőnkkel, bizalmat szavazott csapatunknak...Ezt követően még két ülés során elkészült a végleges pótlás, mely mint a páciens, mint a "doki" számára nagy elégedettséget és megkönnyebülést hozott. 🙂

Az elkészült mosoly 🙂

Köszönhetően a páciens, a technikus, a szájsebész és fogorvos közötti együttműködésnek, megszületett a képeken is látható szép végeredmény.

Használja egészséggel és mosolyogjon jó sokat. 🙂 Köszönjük a bizalmat és a lehetőséget. (Dr.Szabó)

[/mp_span] [/mp_row]

Not Found

Apologies, but no results were found for the requested archive. Perhaps searching will help find a related post.